Minősített a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idén másodszor, a második negyedévben is minősítette a cégjegyzékbe bejegyzett és áfa-regisztrált adóalanyokat. (Az első ilyen minősítés március 31-én volt.) A besorolás a június 30-i adatok alapján történt, az adóhatóság 552 480 adózó minősítését végezte el, 190 288 megbízható és 420 kockázatos adózót vett nyilvántartásba. Az egyikbe sem sorolhatókra az általános eljárási szabályok vonatkoznak.

A minősítés eredményéről kizárólag azok kaptak értesítést elektronikus tárhelyükre, akik minősítése változott az előző negyedévéhez képest, vagy akiket most minősítettek először. A minősítés eredményét az adózó maga is lekérdezheti az eBEV portálón, az Ügyfélkapus belépést követően.

Ki a megbízható? Ennek egyik feltétele, hogy a negyedév végén a vállalkozás adótartozása ne haladja meg az 500 ezer forintot.

 Fontos az is , hogy legalább három éve működjön, továbbá, hogy legalább öt éve nem állapítottak meg lényeges – az adóteljesítménye 3 százalékát meghaladó – adóhiányt.

Öt év alatt továbbá nem lehetett ellene adó-végrehajtás, csőd-vagy felszámolási eljárás ill. kényszertörlés vagy adószám-felfüggesztés és törlés. Nem lehetett kettőnél több mulasztási bírsága. Nem lehet megbízható adózó az, aki fokozott adóhatósági felügyelet alatt áll, és a kockázatos adózó sem.

Július 1-től fontos változás állt be a minősítés rendszerében: kockázatos adózónak minősül az a vállalkozás is, amellyel szemben a minősítés évében és az azt megelőző 5 évben megállapított összes adókülönbözet, illetve a minősítés évét megelőző 2 évben esedékessé vált mulasztási bírság összege meghaladja a vállalkozás tárgyévre megállapított adóteljesítményének 70%-át.

A megbízható adózó az adó visszautalásnál előnyt élvez, akárcsak a mulasztási és adóbírságok tekintetében. Emellett lehetőségük nyílik az ún. automatikus részletfizetésre is. Amennyiben adózó teljesíti együttműködési kötelezettségét az ellenőrzés időtartama nem haladhatja meg a 180 napot, a kiszabható mulasztási bírság és adóbírság felső határa 50 százalékkal kevesebb, mint az általános szabályok szerint megállapított mérték. Évente egy alkalommal 12 havi pótlékmentes részletfizetési kedvezményt kaphat legfeljebb 500 ezer forint összegű tartozására.

A kockázatos adózókra pedig szigorúbb szabályok vonatkoznak mind a bírságok, mind az adóellenőrzések tekintetében. Az áfa kiutalási határideje rövidítés lehetősége nélküli 75 nap, az ellenőrzési határidő pedig 60 nappal automatikusan meghosszabbodik. Az adóbírság és a mulasztási bírság kiszabását nem mellőzheti az adóhatóság, és az általa kiszabható legkisebb bírság mértéke az általános szabályok szerint kiszabható bírság felső határának 50 százaléka, míg a mulasztási bírság felső határa az általános szabályok szerint kiszabható mulasztási bírság felső határának 150 százaléka lesz.