Új Ptk - új szerződések ?

Más ütemben és más szabályok szerint kell áttérni az új Ptk.-ra a szerződések, illetve a társasági dokumentumok esetében: a szombattól megkötött szerződésekre már az új, a korábban aláírtakra és módosításaikra pedig továbbra is a régi Ptk. vonatkozik. A hatályba lépő új szabályozás nem tartalmaz átmeneti rendelkezéseket.

A társasági működés különböző területeit érintő, különböző átállási időpontokat kikötő megfeleltetési szabályok miatt indokolt lehet a cégjogi és szerződéses viszonyok közötti eltérések egyedi szerződéses kezelése.


  A  március 15-ikét megelőzően kötött szerződések esetében továbbra is a régi Ptk. lesz az irányadó. Sőt, ha ezekből a megállapodásokból március 15-ike után keletkezik bármilyen új viszony (például egy március 15-ikét megelőzően keletkezett vételi jogot ezután gyakorolnak), akkor arra is a régi szabályok alkalmazandók.
Ezek a régi szerződések módosításkor sem kerülnek ki a régi Ptk  hatálya alól. De ez nem zárja ki, hogy a felek – közös szándék esetén – mégis az új Ptk hatálya alá helyezzék.

A határidőt követően kötött új szerződésnél a  régi Ptk. kikötésére irányadó jogszabályként nincs lehetőség. A szerződő feleknek ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy a régi Ptk. nekik tetsző rendelkezéseit, akár egy az egyben, szó szerint beépítsék az új megállapodásaikba. Ezzel ugyanis nem a régi Ptk. rendelkezéseit tartják meg a felek, hanem az új Ptk. diszpozitív – azaz „közös megegyezéssel eltérést” megengedő – jellegét használják ki.

Az új, március 15-ike után alapított gazdasági társaságokra értelemszerűen, már az új törvény előírásai érvényesek. A korábban alapított cégek tulajdonosai pedig  kötelesek lesznek az első cégjogi változás alkalmával a társasági szerződést  új törvény szabályainak megfeleltetni. Azonban legkésőbb 2016. március 15-ikén már minden hazai vállalkozásnak az új Ptk. szabályai szerint kell működnie.

Mára már közismert, hogy az új Ptk. alapján a vezető tisztségviselők társaság felé fennálló felelőssége szigorodik. De vajon ezek a szigorúbb felelősségi szabályok vonatkoznak-e egy olyan cég vezető tisztségviselőjére, amely ugyan már az új jogszabályok szerint működik, viszont a tisztségviselőjével a szerződést még március 15-e előtt kötötte meg?
A hatályba léptető szabályok nem adnak egyértelmű megoldást pl  az ilyen  esetre. A társaságnak – egyik oldalról – már az új Ptk.-nak kellene megfelelnie, másik oldalról viszont, amikor az ügyvezető a pozícióját elfogadta, akkor még a régi társasági jogszabályok szerinti felelősséggel számolhatott.

Ezért javasolt, hogy az új jogszabályra való áttéréskor a társaság és a tisztségviselő szerződésben rendezze egymás között a felelősségi szabályokat.