Idén először: elismerés az ország legjobb KKV cégeinek

A "KKV TOP 100, azaz elismerés a gazdaság motorjának legjobbjai részére" konferenciasorozat és díjátadó gála a legkiemelkedőbb, legeredményesebb kis és középvállalatok vezetőit, tulajdonosait szólítja meg és helyezi fókuszba. Arra a munkára és erőfeszítésekre hívja fel a figyelmet és ismeri el, amit a magyar gazdaság erősödéséért tesznek napról napra a legeredményesebb vállalkozók Magyarországon.

    A 2014. és a 2015. évi eredmények alapján a KKV szektor legjobbjai közé került 8200 cégből egy 5 fős szakmai zsűri által meghatározott minőségi szempontok alapján választjuk ki 2016. legkiválóbb középvállalatait, akiknek az elismerés egyben országos ismertséget is fog hozni.

A résztvevők már a régiójukban tartott konferenciákra meghívással is elismerést kapnak.

Sikereik révén egy olyan "közösség" részévé válnak, mely az adott régió és az ország legnagyobb gazdasági erejét képviseli. Konferenciáinkon házhoz visszük a tudást ezeknek a vállalkozásoknak.

Szakmai partnereink célja, díjmentesen segíteni őket a további fejlődésben. A kis- és középvállalati szektor legfelső 1%-át ismerhetik meg a résztvevők régiós és országos szinten egyaránt. A KKV TOP 100 konferenciákon megteremtjük a kapcsolatépítés és a stratégiai együttműködés regionális szintereit is.

A meghívott vendégeink naprakész információkhoz jutnak gazdaságról, üzletről, pénzügyi lehetőségekről, piaci trendekről.

Időpontok és helyszínek:

Észak-Magyarország    Október 11. kedd - Eger
Közép-Dunántúl        Október 14. péntek - Székesfehérvár
Dél-Alföld            Október 20. csütörtök - Szeged
Közép-Magyarország 1.    November 2. szerda - Budapest
Közép-Magyarország 2.    November 8. kedd - Budapest
Dél-Dunántúl        November 17. csütörtök - Pécs
Észak-Alföld        November 24. csütörtök - Hajdúszoboszló
Nyugat-Dunántúl        November 29. kedd - Győr

Záró konferencia és Díjátadó Gála     2017. Március - Budapest

forrás: www.kkvtop100.hu

További Információ:
Tárnyik Pál
Szervező-ötletgazda
Eventikum Rendezvényszervező Kft.
1071 Budapest, Városligeti fasor 35/a.
Mobil: +36 70 544 6699
E-mail: info@kkvtop100.hu 

forrás : mti