Pereskedjünk - e a NAV-val?

Megjelent  a NAV 2013-as évkönyve. Ebből kiderül többek között, hogy tavaly mintegy  37 ezerre nőtt a bejelentések száma. A legtöbb bejelentés névtelen volt,de 42 százalka nevesített. A bejelentések elsősorban az adó (nem)fizetéssel, a munkaügyi szabálytalanságokkal vagy a jövedéki visszaéléssel voltak kapcsolatosak. A 37 ezer bejelentésből 13 ezer ment át a NAV előzetes szűrőjén, de csak 8400 vizsgálat indult, főleg a nemzeti dohányboltok működésével, az illegális fémkereskedelemmel, a fekete foglalkoztatással  összefüggésben.
Az NAV adó- és vámszervei 2013-ban 2,9 millió végzést, határozatot hoztak, ezek  92 százaléka  már első fokon jogerőre emelkedett. A másodfokra került mintegy 19 ezer ügy esetében minden negyedik esetben az adózóknak adott igazat a másodfokú hatóságként eljáró adóhivatal önmagával szemben. Vagyis egyre inkább érdemes fontolóra venni, hogy egy adóhatásági vita eredményes is lehet.
A bíróságra tovább kerülő peres ügyekből  2013 végéig  2100 ítélet született, ahol NAV pernyerési aránya 72 százalék volt. Ez még mindig elég magas, - de az esetek több mint  egynegyedében a bíróságok az adózónak adtak igazat. Adott esetben érdemes lehet tehát mérlegelni,  hogy a NAV határozatát nem volna -e érdemes bíróságon támadni - ha ehhez  megfelelően fölkészült szakmai  háttér biztosítható.
A statisztikák szerint viszont nem érdemes a közigazgatási perek és más eljárások során elszenvedett nem vagyoni kárért pert indítani. Összesen 40 ilyen ügy volt folyamatban, amiből csak 21-et nyert meg ugyan a NAV, ám ennek ellenére a polgári perek szaldója pozitív volt 2013-ben.