Túladóztatottak - e a magyar jövedelemek vagy sem?
Nem sikerült érdemben csökkenteni a munkabérekre rakódó adók szintjét az elmúlt években, Magyarország továbbra is vezető helyen áll a bérterheket tekintve az OECD tagországai között. Magyarországon azonban a gazdagok relatíve jobban járnak, míg a szegényeket itt terhelik a legjobban.
A munkáltató bérköltségének és a munkavállaló nettó jövedelmének különbsége, magyarul a béreket terhelő állami elvonások aránya, vagyis az ún. adóék továbbra is Magyarországon az egyik legmagasabb – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) statisztikai adataiból. (Az összehasonlítható adatok ugyan 2013. éviek, de az arányok azóta nem sokban módosultak: a gyermektelenek terhelésében nem volt változás, az alacsonyabb keresetű gyermekeseknél azonban tavaly óta a kedvezmény a járulékokból is levonható, ami javított a jövedelmi helyzetükön, és csökkentette az elvonási szintjüket is.)
Az adóék Magyarországon 2013-ban az átlagos keresetű munkavállalónál 49 százalékos volt, ami annyit jelent, hogy a munkáltatónak minden egyes kifizetett nettó forint majdnem kétszer annyiba került. Az egykulcsos rendszer miatt ez nálunk jövedelemtől független: a minimálbéresnél pontosan ugyanannyit kell közteherben kifizetni, mint a legmagasabb jövedelműeknél. Más OECD-tagállamokban a progresszív – vagyis sávos – adózás miatt az adóék általában az alacsonyabb jövedelműeknél kisebb, míg a magasabb jövedelműeknél nagyobb. Ezért aztán amíg az átlagos jövedelmeknél a 49 százalékos magyar terhelési szint a negyedik legmagasabb a tagállamok közül (előttünk Ausztria, Németország és Belgium szerepel még a listán, utóbbi 55 százalék feletti aránnyal vezet), addig az alacsonyabb – az átlag 67 százalékát kitevő – keresetek esetében Magyarország már a második helyen szerepel. Ez utóbbi esetében még a béreket igencsak terhelő belgák sem húznak el olyan nagyon: a minimumjövedelem körüli sávnál ott sem alkalmaznak 50 százaléknál magasabb elvonást.
A kimutatásokból jól látszik, hogy az egykulcsos adó bevezetésével, a járulékok emelésével és a gyermekkedvezményekkel viszonylag jó helyzetbe a gazdagabbak kerültek: náluk az elvonási szint más országokéhoz hasonlóvá vált. A gyermekeseknél a módosítások következtében pedig az átlagos jövedelmű családok a más uniós országokban alkalmazott szintek alá, az OECD átlagának közelébe kerültek.
A legfejlettebb államok, az OECD tagországok átlagosan 32 százalékos elvonási szintet alkalmaztak 2013-ban, ám az összevetéskor meg kell jegyezni: az Európai Unióban a szociális biztosítási rendszerek miatt általában is nagyobb az adóék – igaz, ez is jóval alacsonyabb a magyarországinál (38,2 százalék volt az OECD-ben is tag uniós országok átlaga). Hazánk a térségi államoknál is magasabb szintet alkalmaz – tulajdonképpen hagyományosan. A bruttó bérköltség és a nettó bér közötti különbség az ezredfordulón 55 százalékos volt Magyarországon, és ugyan innen sikerült 2010-ig 47 százalék alá szorítani az elvonási szintet, ez sem volt elég ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a környező államokkal. Az ebből a szempontból legrosszabb helyzetű Szlovénia például addigra már 43 százalék alá szorította le az elvonási mutatót, míg Lengyelországban sikerült az OECD átlaga alatt tartani a szintet.
Az alacsonyabb adóék versenyképességi szempontból fontos, hiszen a bérköltségeket befolyásolja az elvonások mértéke is. Ebből a szempontból Magyarország helyzete leginkább az alacsonyabb kereseti kategóriákban romlott az elmúlt évek átrendezései nyomán. A helyzeten a forint árfolyamának romlása korrigált: miután az elmúlt négy évben a forint bő 10 százalékot veszített az árfolyamából, a bérköltségek relatíve csökkentek.